Főoldal

2011. július 18., hétfő

Bevezető


Nem vagyok nagy szószátyár és talán a helyesírásom sem mindig tökéletes. Tehát ha valaki veszi a fáradságot és olvassa irományomat, akkor azt fogja tapasztalni, hogy nem vagyok irodalmár sem. Ez előny lehet azok számára, akik kevés szóból is értik a lényeget, és hátrány a Tolstoi kedvelőknek. Igyekszem lehetőleg egyszerű, közérthető és hétköznapi nyelven írni, lehetőség szerint kerülve az idegen szavakat. Kivételt ez alól csupán az élőlények latin elnevezése fog képezni, ugyanis én azokat szeretem használni. Minden népi- vagy „divatos” vásárlócsalogató kereskedelmi megnevezés számomra elfogadhatatlan, és félreértések egész sorozatát okozhatják.

Remélem, hogy érdekesek lesznek irományaim és esetleg hasznosnak is találod majd. Mivel közel 40 éve, kisebb nagyobb kihagyásokkal „vírushordozónak” tekintem magam, ezért valószínűleg keveredni fognak a szakirodalomból és a saját tapasztalatból szerzett és itt közzétett ismereteim. Remélem ez nem lesz számodra zavaró.

Kedves olvasóm, fel szeretném hívni a figyelmed, hogy amit a blogomban fogsz olvasni az nem ismeretterjesztés, csupán egy ráérő fazon szórakozása.

Az elmúlt idő során volt szerencsém több halfaj tartásához és tenyésztéséhez, de ebben a blogban terveim szerint csak a Lebistes reticulata ma már Poecilia reticulata (Szivárványos guppy) vonatkozásában fogok körmölni. Természetesen ennek az is oka, hogy újabban ennek az aranyos kis génszatyornak a tartására és nemesítésére kattantam rá. Nem kívánok a faj leírásával és történetével foglalkozni, azt sokan megtették már előttem. Inkább olyan dolgokról firkálok majd, amit mások még nem vagy csak kevesen írtak le.

Szóval....

Emlékszem, hogy ezek a remek kis fickók az 1970-es években a szinte mindent túlélő és kezdők halának számítottak. Abban az időben leginkább a vadhoz sokkal közelebb álló „törzsek” uralták az akvaristák medencéit, és mai szemmel nézve a ruházatuk/ alakjuk is szerényebb volt. Mára ezek a törzsek - melyeket helytelenül szokás vad változatként is emlegetni - szinte teljesen eltűntek a medencékből. Helyüket a legkülönfélébb tenyészváltozatok foglalták el. Így visszatekintve úgy értékelem, hogy ezért a szépségért hatalmas árat „fizet” a mai akvarista. A tetszetősebbnél tetszetősebb változatok már szinte nyomokban sem hordozzák őseik ellenállóságát és „igénytelenségét”. Kijelenthető, hogy a mai tenyészváltozatok és azok hibridjei magas követelményeket támasztanak a tartójukkal szemben. Ez igaz a víz, a hőmérséklet, az élelem, a felhasznált technika tekintetében egyaránt. Míg a hetvenes években egy 5 literes befőttes üvegben akár szárított vízibolhán is eléldegéltek és szaporodtak, ma már komoly kihívások elé állítják az akvaristát. Ennek okai a nem megfelelő szelekció, a már szinte sterilnek számító generációkon átívelő tartási körülmények, a beltenyészet. Ezek a körülmények, amelyek ezt a hajdanán oly ellenálló halacskát ilyen sebezhetővé és kiszolgáltatottá tettek. Nem volt az anyatermészet, aki könyörtelenül kiszelektálta volna az életképtelen, betegségre hajlamos, gyenge egyedeket. Az ember különféle módszerekkel igyekezett megmenteni azon példányokat is, amelyek a természet túlélési vizsgáin rendre megbuktak volna és gyakorlatilag csak a fenotípus valamint a profit volt az, ami számított.  

Gyakran olvasok olyat, hogy a távol-keletről származó hal milyen gyenge minőségű, bezzeg ezzel szemben a hazai tenyészetekből származók milyen életre valók. Én személy szerint – mert tapasztalataim ilyenek – csak részben értek ezzel egyet. Azt hiszem, hogy inkább az eltérő nevelő közeg, más tartási körülmények, a szállítás okozta stressz és a nem megfelelő karantén/akklimatizáció és az érdekeltek táplálják e rémhíreket. Nem lebecsülve a hazai tenyésztők munkáját, meggyőződésem, hogy a távol-keleti, orosz, német vagy egyéb díszhaltenyésztők szakmailag nagyon felkészültek és nagyon jó munkát végeznek. Sajnos ugyanezt hazai vonatkozásban nem lehet elmondani. Nálunk gyakorlatilag a külföldön nemesített törzsekből vagy azok hibridjeiből behozott halak továbbszaporítása folyik, egészen addig, amíg le nem romlik az állomány fenotípusa. Ez jó esetben néhány generáció. Arról mindenki meggyőződhet - ha bekukkant néhány külföldi fórumba vagy nemesítő oldalára – hogy van még hová fejlődnünk ezen a téren.

Nem nagyon van információm arról, hogy régebben hányan foglalkoztak Magyarországon ennek az elevenszülő fogas pontyocskának a nemesítésével és arról sem, hogy ma hányan foglalkoznak. Minden esetre én személy szerint egyetlen egyet sem ismerek.

Nekem valami azt súgja, hogy Gyula, csinálj te valamit, hiszen képes vagy erre, talán akadnak  majd mások is akik követni fognak. Talán ezért meg talán azért is, hogy egy kicsit felzárkózzanak a magyar akvaristák a máshol oly népszerű guppy kultuszhoz. Legnagyobb öröm lenne számomra, ha egyszer egy magyar nemesítő nevével is találkozhatnék valamely nemzetközi versenylistán.

Ha Te kedves olvasóm úgy érzed, hogy ennek a fazonnak lesz néhány érdekes mondanivalója vagy kezdeményezése, akkor gyere bármikor böngészni, mert megtisztelsz látogatásoddal.

4 megjegyzés:

  1. Jó volt olvasni köszönöm szépen várom a folytatást tisztelettel Szamosi István

    VálaszTörlés
  2. Üdvözöllek István,

    Reményeim szerint ha nem is minden nap, de hetente lesz pár bejegyzésem.
    Bízom benne, hogy állandó olvasóm leszel és véleményed is kifejted majd az általam felvetett témakörök kapcsán.

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Gratulálok a blogodhoz,épp most akadtam rá.Örülök,hogy guppikról is írsz,magam is egy befőttes üvegnyi halacskával fertőződtem meg vagy 30 éve...Sok sikert kitartást,sok olvasót!
    Zsotyi

    VálaszTörlés
  4. Szia Zsotyi,

    Köszönöm szépen jókívánságaidat. Nézz be máskor is, remélem találsz mindig valami érdekes olvasnivalót.

    VálaszTörlés